Szélsőségek közepette 

  

Az NK Kansas hibridkukorica bács megyei termelési eredményei.

Az élet megannyi területén érnek bennünket szélsőségek, gondolok itt a gazdasági, és társadalmi viszontagságokra, és az ezekkel járó kihívásokra. Hasonló anomáliák uralkodnak a mezőgazdasági termelés körül is, mind az időjárás változása, mind a gazdasági környezet bizonytalansága  nem igazán könnyíti meg döntéseinket. Ugyanilyen  dilemmát okoz minden év elején, hogy milyen kukorica hibridet is válasszak? Az ideális kukorica, valahogy így nézne ki:

Legyen maximálisan bőtermő, minden körülmények között: legyen az sivatagi aszály, vagy „özönvíz”, kötött föld, vagy homokos terület, de ne kelljen termést szárítanom, vagy csak minimális szinten. Legyen stabil szára, még a legviharosabb időben is, de kis szártömeget hagyjon maga után. A kártevők messze elkerüljék, legyen az moly, kukoricabogár, vagy vaddisznó. A vetést követően ne „gondolkozzon” a földben, hanem nőjjön, mint a gomba, és bármilyen gyomirtóval permetezem, rá se hederítsen. De műtrágyából is csak minimálisat kelljen szórnom, rásegítés nélkül is maximális termést hozzon. Augusztus végére már kerüljön a magtárba, hogy tudjak utána kalászost vetni. Persze az áráról nem is beszélve...stb. Folyathatnám a kívánalmakat.

Tudjuk, hogy ez a mai napon még utópia és valószínűleg egy darabig az is marad.

Az elvárások a legtöbb esetben sohasem egy tulajdonságra korlátozódnak. Ezekkel a kívánalmakkal nap mint nap találkozik egy szaktanácsadó, hisz ezeket a gondolatokat vetik fel a termelők, amikor kiválasztják, a nekik leginkább megfelelő, vagy megfelelőnek vélt kukorica hibridet. A jó szaktanács nem is olyan egyszerű feladat,mert az ez alapján bekövetkezett döntések és ennek következményei számszerűen mérhetőek és számon kérhetőek.

A hibridek igen alapos ismerete elkerülhetetlen és szükséges, és a széles körű tapasztalat alapján lehet a megfelelő ajánlást tenni.

A kukoricának megvannak a maga igényei, amelyekre figyelemmel kell lennünk. A hibridek között meglévő különbségeket kell tehát a magunk javára fordítani és olyan tanácsot adni, hogy a termelő elégedett legyen az eredménnyel.

Az elmúlt évtizedet figyelve az egyik legfontosabb tulajdonsággá nőtte ki magát a terméstabilitás, hisz láthatjuk az egyik év ilyen, a másik meg pont az ellentettje. Időjárásunk egyre szeszélyesebb, egyre extrémebb feladatok elé állít bennünket. A termésstabilitás tehát egyre fontosabb értékmérő az adott hibridnél. Évek óta jól nyomonkövethető tendencia, hogy ebben akkor tudunk segíteni mi magunk is a kukoricánknak, ha korán elvetjük, hogy legyen elég „ideje” a víz után menni, hogy alacsony nedvesség tartalommal, minimálisra visszaszorítható szárítási költséggel tudjuk - akár korán is - betakarítani, akármilyen évjárat köszöntsön is ránk. Ezt csak olyan hibriddel tudjuk megtenni, amely jól bírja a korai vetést. Az NK KANSAS egy ilyen hibrid! A termésstabilitása természetesen magas termésszinten realizálódik, hisz az évenkénti biztos haszonra ekkor számíthatunk csak.

Erre a hibridre már akkor felfigyeltem amikor első évben (2008) kihelyeztük a nagyüzemi fajtasorainkba, ebben az évben szinte berobbant a termésszintjével és új dimenziókat teremtett. Két kísérleti helyen a legmagasabb termésszintet hozta, Csátalja:  13,76 t/ha nettó termés, 16,1% víztartalom, Rém: 14,5 t/ha nettó termés, 13,4% víztartalom mellett, több mint 10%-al megelőzte a többi hibrid átlagát!

További bácskai eredményei a teljesség igénye nélkül, csak szemléltetve a hibridben rejlő potenciált, különböző helyszíneken és évjáratokban, helyszínenként azonos termelők fajtakísérleteiben:

Kattintson a nagyobb képért!

(A képre kattintva megtekintheti nagyobb méretben is)

A táblázat is mutatja, hogy az NK KANSAS kiváló adaptációs képessége révén,  jó területeken igen magas termésre képes (Rém 14, 5 t/ha), míg közepes termőterületeken is hozza a 11-12 t termésszintet.

Az NK KANSAS kereskedelmi csomagban is kapható, a kiváló napraforgó hibridjeink az NK Neoma, NK Kondi vagy a magas olajsav tartalmú NK Ferti hibridekkel csomagban. A csomag választásával a termelő kedvező áron jut a kukorica mellett egy csúcsminőségű napraforgó vetőmaghoz is.

A további technológiai elemek már a termelő kezében vannak: talajmunka, a tápanyagellátás, gyommentesítés, stb... De ha együtt bontakoztatjuk ki a hibridben rejlő lehetőségeket és előnyöket, akkor az anyagi haszon mellett még egy hasznos dologra szert tettünk: megbízható, jó partnerkapcsolatra. Az élet kihívások sorozata, amelyekből biztos lesz még elég. Együtt azonban nagyobb sikerrel tudunk ezeknek megfelelni.

További sikeres gazdálkodást kívánva...

Boros Barnabás
Syngenta Kft.

 

A lap tetejére