Ha van olyan virág vagy növény, amelyik a karácsonyi ünnepkört szimbolizálja Európa- és észak-Amerika-szerte, akkor az a mikulásvirág – a Syngenta pedig világvezető termelője ennek a virágnak.
A mikulásvirág, amely leginkább módosult leveleiről (murvalevél) ismert – ezek alapvetően vörösek, de más színben is előfordulnak – népszerű dísze az ünnepi otthonoknak, templomoknak, irodáknak és más középületeknek. A Syngenta az első három mikulásvirág termesztő egyike a világon, és az Európában és az Egyesült Államokban eladott mikulsávirágok 20%-áért felel. Mintegy negyven változata létezik és 2010-ben 29 millió dugványt adtak el belőle világszerte.
A mikulásvirág mexikói születésű, ahol kis faként nő. Ott a XVII. században kezdődött szoros kapcsolata a karácsonnyal. Joel Poinsett, az Egyesült Államok egykori mexikói nagykövete vitte át hazájába a növényt csaknem 200 évvel ezelőtt, amit azután róla neveztek el. Körülbelül 100 évvel ezelőtt hozták el a mikulásvirágot Európába, ahol az euphorbia pulcherrima növénytani nevet kapta, amelynek jelentése „a leggyönyörűbb euphorbia”.
A termesztők és a vásárlók igényeinek kielégítése
Annak ellenére, hogy már évszázadok óta termesztik, a mikulásvirág viszonylag fiatal kultúrnövénynek számít mai mércével mérve. Csak az 1990-es években kezdték a profi termesztők a figyelmüket a mikulásvirágra mint kedvenc évelőre fordítani. A Syngenta virág üzletága 2007-ben kezdett mikulásvirágot termeszteni, amikor a Fischertől megvásároltuk a növényt.
A Syngenta ma a hollandiai Enkhuizenben végzi a mikulásvirág termesztést. A termesztő gazdaságban raktározunk növényeket, és gyökeres valamint nem gyökeres dugványokat szállítunk termesztő vásárlóink számára. A termesztő vásárlók elültetik a növényeket és virágzásig nevelik őket, majd eladják a kiskereskedőknek és a független kertészeti központoknak.
A termesztők és felvásárlók igényeinek kielégítésére az Syngenta azon dolgozik, hogy a mikulásvirág termesztését könnyebbé és költséghatékonyabbá tegye. Például néhány mikulásvirág változat most már alacsonyabb hőmérsékeleten termeszthető, amivel energiát takaríthatnak meg és csökkenthetik a termesztés költségeit. A hideg termesztésben kevesebb növekedési szabályozóra van szükség és élénkebb színeket lehet vele elérni. A még nagyobb termelői élmény elérése érdekében olyan növényeket is fejlesztünk, amelyek élénkebbek és életerősebbek a karácsonyi időszakban.
Hogyan marad szép a mikulásvirág az ünnepek alatt?
- Helyezze a mikulásvirágot egy napfényes ablakba; ne engedje, hogy a növény bármely része a hideg ablaküveggel érintkezzék.
- A 16°C és 21°C közötti benti hőmérséklet ideális a növény élettartamának növeléséhez. A magas hőmérséklet megrövidíti a színes módosult levelek élettartamát.
- Ha éjszakára egy hűvös szobába (13°C és 16°C között) helyezzük a mikulásvirágot, az meghosszabbítja a virágzási időszakot.
- Lehetőleg ne legyen hőmérséklet ingadozás és óvják a meleg vagy hideg huzattól is.
- Csak akkor önözze a növényt, amikor a földje száraz.
- Ne trágyázza a növényt, amikor virágzik.